Milyen holdfény hagyta abba a dohányzást
Messziről indultunk, s nem tudtuk hová jutunk, Itt eléggé tetszett, ezért hát itt ragadtunk Hiába mondták a szomszédok ebbőllesz még baj, Sej, haj, sirva vígad a magyar!
Hívott az erdő és hívott a virágos rét, Folyók és patakok kérték, hogy maradjunk még, Azóta küzdünk, s az idő az arcunkra árkot milyen holdfény hagyta abba a dohányzást, Sej, haj, sírva vígad a magyar!
Ma bárhová mehetnénk, ha lenne miből. Lassan elegünk van már mindenkiből.
Szabadság, szerelem, csak ennyit akarunk, Ebből miért kéne választanunk? A balsorsunk nyögte a császárt, s a diktatúrát, Majd magunkra maradva elláttuk egymás baját. Míg dőlnek a hidak, úgy egyre messzebb lesz a másik part.
Sej, haj, sírva vígad a magyar! A hiú ábrándok múlnak már mindenkiben.
Szomszédnéni: Hogyan szokjunk le a dohányzásról?
És megértjük lassan, nincs ingyen semmi sem. A reklám mondja meg, mit vegyünk, mit higgyünk nap mint nap. Sej, haj, sirva vígad a magyar!
Nyár volt, július, fehéren forrott a por, lépegettem bánatos állatok mögött, szívemben nem éreztem semmi örömöt.
Álmainkban szépek és tiszták voltatok. Egy nyelvet beszélünk, mégsem értjük egymást.
A szavaink értelme a szándéktól változik át. De, ha együtt éneklünk újra a jövőben bízunk majd, Sej, haj, sirva vígad a magyar! Elhal a szó, de a dal mindíg messzebbre száll, Mert generációk egymásnak adják tovább.
Jenő valóban tudta, hogy mit tegyen. Másnap fölkereste Pór Albertet és így szólott hozzá: — Néhány nap mulva átveszem anyai örökségemet, a hódsági birtokot és az a szándékom, hogy ott fogom megvalósítani azokat a szocziális elveket, a melyeket Winter professzortól tanultam. Jól tudom, hogy ez nehéz munka lesz, de épen azért van szükségem az ön támogatására.
Mindig lesz öröm és bánat majd amiről szól egy dal: Sej, haj, sírva vígad a magyar!