És abbahagyja a szörnyem dohányzását

és abbahagyja a szörnyem dohányzását

Első rész Az első nap egészen kellemesen telt el. Walter úr igen szívesen fogadott… — a kollégák is, — illetve: mindössze négyen vagyunk csak, egy doktorkisasszony, W. Brigitta, meg ő, meg én… És ő is kellemes volt. Besütött a nap, s a haja csupa aranyban állt tőle… édes, üde, fiatal teremtés — első pillanatra nagyon megnyerő, — úgy ingadozott, hajladozott ültében a zene ütemére, mint a szívós testű fiatal fák valamely kis barátságos, meleg fergetegben, — nem tudta, hogy ott vagyunk.

hogyan lehet leszokni a citrommal való dohányzásról

A Sámson és Delila kórusát játszotta, s mikor lapozott, én rávágtam a befejezést. Ez jól van így: az emberek csak nevessenek, mikor ott vagyok közöttük, s ami nyomorúság bennem, — titok maradjon, ne terheltessék véle soha senki. Márianka vérpirosan ugrott fel és odaszaladt: — Ah, — kiáltotta… az új doktorkisasszony, — nemde?

És ily muzikális? Máris szeretem. S hevesen átölelt. Nem szabad ilyesmitől rögtön révületbe esni, — intelmül! Majd meglátjuk. Egyik fiát nemrég elvesztette, — az egy mészárszék benyílójában lőtte főbe magát, — különös! Ide magam mentem, — nem szeretem ugyanis a túl nagy ceremóniákat. Angyali, szép arcú teremtés feküdt itt, csipkés, szalagos, kihímzett ágyán… még az ágyneműjét is elhozták néki messzi hegyeiből…. Áttetsző, rózsás kis arca csupa szelíd fényesség… áttetsző alabástrom-fény: ezt ismerem, ez tüdőbajosoknál elég gyakori— dús szőke haja csupa szelíd lobogás… s oly vékony, merő vékonyság volt mindene szegénynek.

Rögtön felemelte takaróját, hogy hát ugyan nézzem meg, mily sovány lett ő, — mi lett őbelőle? Halálos és abbahagyja a szörnyem dohányzását. Szív szúró fájdalom kérdezték egy másik szobában is tőlem. Onnan, hogy az egy-gyermekes asszonyoknak elég gyakran van ily tömör és szűzies testalkatuk. Anyámnak is ilyen volt a teste… Ragyogott.

Teréz Teréz úgy halt meg, ahogy élt: tapintatosan. Eleinte észre se vette, mi történt, mosolygott rajta, hogy itt hever mellette, annyira szokatlan jelenség volt a lustálkodó Teréz, aki elaludt. Várt is egy darabig, csak aztán érintette meg, s előre mulatott rajta, mint pironkodik majd, ha ráeszmél, hogy ezen a reggelen nem ő ébresztette fel a férjét, hanem maga szorult ébresztésre, s a reggeli kávé sincs sehol. A csepp lazaság, a mindennapi rend váratlan megbolydulása olyan vidámmá tette a kis öregurat, mintha hirtelen valami új, vonzó vonást fedezett volna fel Teréz annyi ideje ismert arcán vagy egyéniségében. Komikus gondolat volt, hogy Teréz álomszuszék, nevetett, mikor megrázta a vállát, még akkor is, mikor ráhajolt, hogy megnézze, miért nem moccan hát.

Hány éves vagyok én voltaképp, hogy ennyi gyakorlatom van? Hogy forduljak csak meg hamar, — mily jól áll ez a kis ruhám is rajtam… — Kicsi, no de kedves, — mondta rám. Ha hinni akarnék e felbuzdulásának: egész életére megnyertem őt magamnak. És mindjárt el is kezdte felsorolni, mi a baja, hol a baja, de most én fogtam meg kezét: — Mennem kell most — mondtam. Mert ismerem magam… Én ugyanis — s ezt jó volna most bemagolni, — eddig én még mindenütt és minden környezetben előbb-utóbb, így vagy úgy, de elrontottam dolgomat, és elég hamarosan.

ha 30 éves korig leszokik a dohányzásról amikor a légszomj elmúlik

És hogy mi oka volt ennek? De egyes okokat már sejtek: azt képzelem, úgy látszik, magamról, hogy nyílt könyv az életem, amelybe bárki betekinthet… arcomról úgyis lerí a bánat, szégyen, — ezt gondoltam eddig s lehajtottam fejem jó előre… Attól féltem, hogy oly átlátszó vagyok, akár egy üvegpohár, — no de zománcot kapott az üvegpohár végre-valahára, szerencsére, — áthatolhatatlan akarok én lenni, — már csak tükrözök, és mindég őt magát, azt tükrözöm, aki épp szemben áll velem és bárki az és kíméletlenül, — megjegyzés nélkül, — egészen úgy, mint a tükör, s ha ők mégis áttetszőnek fognak tartani… S itt még egyet: — ha netán beszédesen kezdted el, — nem gondolhatod meg magad, s nem változhatol át, hogy hallgatagabb akarsz lenni, — megváltoznod többé nem lehet.

Mert világod másnap is ugyanazt kívánja tőled, — annak kell maradnod néki, aki voltál, s mihelyt megváltozol, összeszorítod a fogad, ha megnémulsz, úgy ítél, és abbahagyja a szörnyem dohányzását kótyagos vagy, kinevet, szeszélyes voltodért… a kezdet dolga ez! A huszonhármas szobában egy furcsa madár ült, illetve guggolt egylábon egy széken. Így ül egész nap, azt mondják, — így pihen, mert ez az egyetlen oly helyzet, melyben izmai egy kicsit ellankadnak. Akrobata-bohóc volt harminchat éven át — a legtöbb izülete ki van ficamodva, — csupa fájdalom az egész ember.

Hangja is: akár egy megkínzott madáré, félénk, sipogó… de csak az első percekben, és abbahagyja a szörnyem dohányzását egy szemtelen kis árnyalat is társul ehhez. Ezt a beteget azonnal, alaposan megvizsgáltam, nagyon érdekelt. És meg se mozdult. Legyintett, az arca öregesen elborult… — Engem a nők tettek ám ilyen csúnyán tönkre — magyarázta, amíg megvizsgáltam őt. Ez még nem a halál hidege, de már a megsemmisülésé. Tekintete éles volt még, de már szemrehányón tűztelen. S mintha csak gondolataimra akart volna válaszolni, mosolyogva szólalt meg: — Abban a minutumban, hogy megérzik valakin, hogy engedett a negyvennyolcból, már nem férfi, — megért engem?

Nem ügyel a fene sem rá, mit beszél. Tulajdon unokám sem figyel rám… — És abbahagyja a szörnyem dohányzását ezért — mondta okos szemvillanással, — nem engedem ezt! És abbahagyja a szörnyem dohányzását olyasmire szántam rá magam, amit mi voltaképp együtt tanultunk, vagyis inkább ő tanított engem annak idején egy különleges masszázs alkalmazására— mért ne tenném?

és abbahagyja a szörnyem dohányzását

Éppen itt s abban a házban, ahol ő van. Annál jobb. Ha ő hanyag és nem teszi… — Különleges fürdőket fogok elrendelni Önnek — mondottam felemelkedve tőle. És én magam fogom beteg tagjait megmasszírozni minden reggel. Majd kikérem főorvosunk engedélyét. Hátha jobban lesz a masszázsoktól? S most megint az történt, mintha csak felülről jött volna válasz szavaira, — s nem és abbahagyja a szörnyem dohányzását néki, nékem. Velem gyakran esnek meg ilyféle csudák — különbek is, — olykor szinte mindennap.

Alighogy kimondotta volt a szót, — rövidet koppant odakint az ajtó, — és abbahagyja a szörnyem dohányzását fel is tárult utána, s nagy segédlettel lépett be azon C.

Akár a püspök, csakugyan. Húsos kezét felém nyújtotta s anélkül, hogy rám tekintene. S aztán tovább beszélt Walter felé, még egy-egy szót vetett egy régi vitájuk felől, amíg a beteget vizsgálta, Brigittára rá-ránézett, kedves mosolyokkal, csak éppen a betegére soha. Közben rövid kérdéseket tett fel, azokat ő maga rögtön el is ismételte, mint aki már úgyis tudja, hogy a beteg nem azonnal fogja fel, amit az ilyen előkelő tanár tőle kérdez… Utasításait is, hogy hogy mozduljon, mint emelje fel a karját, ezeket is kétszer mondta mindig… Érthetetlen volt.

Felemeltem fejemet, s a szemem nagyot villanhatott. Igen, ő volt, — máris szeretem. Akár a kislányoké, akkorát dobbant a szívem ama hirtelen támadó szeretettől… — Ez már mind az ujjamban van, kolléga úr — válaszolta megvetőn a sebész, és lehunyta lomha szemeit… Kiment. Ez pedig nem gyengeség, ügyesség inkább. No, Georgom, hogy tetszik e hölgy neked? Vagy nem tetszik? Első nap még nem a szanatóriumban aludtam, — egy parasztházban volt szállásom… ez is bosszant, — nem hozták még rendbe szobámat… S még ehhez látogatóm is jött este, — ez is sok, már első nap.

Éjjel pedig valami lány énekelt kinn a kútnál jó sokáig, majd a láncokat is megcsörgette valaki, — nyilván az udvarlója… Mindezeknél fontosabb azonban, hogy ebéd után egyedül maradtam egy percig véle… Jött a lépcsőn lefelé.

Második rész

Ügyetlenség volt ezt mondanom, tudom, de megtörtént. S újabb szokásához híven boldogan nevetett tulajdon mesterkedésein… — Azt, amit Ön… — És mit csinálok én? Oh, Georg, mily fölényes vagy, ifjú lángész, mint a szövétnek, habozás nélkül világítasz bárkinek… — Majd elválik — mondottam végre. Hogy annak, ami köztünk történt, semmi következése itt ne legyen… — Hát ura vagyok én magamnak?

Ez már megy, Georg, legyen nyugodt. S a szeme úgy viháncolt, mint a paripák. S megemelte kalapját, akár egy kalábriai… Hogy szájalt, — oh, pimasz. De le is főzött csúnyán. Mert amit az érzésekről mondtam: és abbahagyja a szörnyem dohányzását volt… Érzéseken uralkodni? Piros voltam, vérpiros vagy hamuszín, hogy elment mellőlem. Meg voltam semmisülve.

Megint ostobának mutatkoztam, lám… ez már a sorsom mindörökre, úgy lehet, hogy ahol fontossága volna, ott épp nem tudok én soha képességeimnek ura lenni… S mégis: majd meglátjuk, György. Egy nap talán még én is fütyörészni fogok, ezért imádkozom, lelkem… Egész megzavart, — de semmi baj. Még annál jobb is talán, annál megfelelőbb nékem ez a világ, helyzetem, — a lét… ha van megint min elrágódnom, harc kell nékem, — tartalmasabb lesz egy kicsit ez a hercehurca.

Magam választottam ezt és így, hát így legyen. Hát helyt állok, s ha csikorog is fogam bele… ezért jöttem ide. Megállj, György s vigyázz, mert nem drágább egyesült királyság dohányzásellenes életed már nékem, mint a magamé… Még megpróbálunk valamit, mielőtt letennők az összes szerszámokat lábad elé… Ám egy kicsit hallgatunk előbb, — visszavonulunk, — kerülni fogom társaságát… pihenünk.

E beszélgetés úgyis túl hamar jött, — nem szeretem, ami meglep… Tovább kellett volna mennem, mikor szembe jött… oh, semmi baj.

Én kicsi szörnyem. Teljes film magyarul.

Ez egy kis mérgezés megint, majd lassabban fogom őt adagolni ezentúl magamnak… Estefelé pedig, mint már említettem, látogatóm volt… egy úgynevezett nagyon szép fiú csakugyan szép! Egyszóval ő, e bohó fickó csapni fogja majd a szelet nékem: — azt hitte szegény, e széltoló-művész. És este mindjárt gyorsan felkeresett… magam viszont igyekeztem gyorsan úgy viselkedni, hogy gyorsan elvegyem a kedvét, — azt hiszem, ez sikerült is, — mi kell több eredmény egyetlen nap alatt? Oh, emlékeim!

Hadd beszélek most magamról egy pár szót, hogy és abbahagyja a szörnyem dohányzását s vigaszomul… Valaha egy nagy királyról azt olvastam, hogy huszonnyolc éves volt, s az életírója ott megjegyezte, hogy már első ifjúságán túl volt akkor… Oh, bölcs életíró, túl vagyok? Én harminc leszek nemsokára… s szívem még oly gyermekes… Úgy esengenék előtted, hogy azt mondd: — Nem, kisasszony, Ön a kivétel, Ön fiatal, hisz alig élt… Hát össze-vissza firkálok itt mindenfélét, — mindegy!

Egyszóval, mint ifjú lány is szívesen kicsaltam egyesekből titkaikat.

  • Lehet fogyni, ha abbahagyja a dohányzást?
  • GÁRDONYI GÉZA: SZÍVLOBBANÁS
  • Kökény Attiláék családját megrázta a szörnyű tragédia
  • Dohányzásról való leszokás népi gyógyszerkészítmények
  • Dávid Viktor - A GM módszer | beckekszer.hu
  • Kérlek kattints ide, ha a dokumentum olvasóban szeretnéd megnézni!

S ők megbíztak bennem és ma is, — s hogy mért teszik? Szép nem vagyok, bár csúnya sem vagyok, és különösen alkonyatkor nem: ilyenkor arcom jobban világít, s főként, ha sötét bársony környezi, és azon, nyakam körül csipke is van, bármiféle az, csak könnyű legyen és habos… Különös szenvedélyem volt ez akkor, boldog lobogás és hol van már e hév is, — ma már halvány maradéka sincs! Ott élt magányosan egy pénzhamisító. Sok éve figyelte őt már a csendőrség is, le is volt már tartóztatva néhányszor, de bizonyíték nem volt ellene… Egy nyári nap, még húsz éves se voltam, mint afféle vakációzó, unatkozó diákkisasszony, megkértem apámat, hogy fogasson be nékem, én e hamisítót végre látni szeretném.

Betekintés: Dávid Viktor - A GM módszer

Ma is emlékszem, felvettem legszebbik ruhám: egy borszínű és fénytelen muszlin-ruhát, s kicsinosítottam magamat épp eléggé, pour être très séduisante… Majd beszélek én véle… S mikor megérkeztem ott, a gazda udvarán egy öreg fatönkön ült éppen. Sosem fogom elfelejteni szédítő két szemét. Sötétek voltak, mint az átok, keserűk, befelé izzók. És e szemek mélyén akkor történetek vonulhattak el, alakok lépdeltek, — ezt éreztem.

De nem is rögtön felelt, várt a felelettel. Épp a kiskertje felé vezetett. S megfigyeltem, mint önti el hatalmas és kerek arcát könnyedén a vér. Még egy csöppet le is hajolt ehhez arcom fölé.

Aztán hatalmasan, jókedvűen elnevette magát. Nem sokáig voltam ott. Sokáig ott időznöm mégsem volt tanácsos, úgy éreztem. Megmutatta nékem ökreit… csupa fajállat volt, széles, fehér barom… Két tüzes csikaját még meg is csiklándozta tiszteletemre, hogy azok is és abbahagyja a szörnyem dohányzását üdvözöljenek… Beszélt a feleségéről, akit kihajtott világgá két fiúgyerekével… S mielőtt még mentem volna, jó sokáig nem akarta elengedni még a kezem.

Végül így szólt: — Ide nézzen rám. Ezt eddig senki se vette még ki belőlem Megértett? A gép… mármint a hamisító gépaz ott van la… abban az odvas körtefában, oda nézzen! Mintha lovon ülnék, felültettek volna, hogy az száguldjon velem, s veszélyes bércek, szakadékok felett… Még az apámnak se szóltam hatalmamról.

Ilyen boldog többé nem vagyok, ha kiszedem a titkaikat, vagy talán a és abbahagyja a szörnyem dohányzását, — egyre megy, — de büszke, kicsit büszke mégiscsak vagyok. A hegedűs, — Leconte de Lisle, — így fogom ezentúl nevezni őt, e romantikus ifjút, nem volt sem ily zordon, sem ily őszinte.

Ám amit elmesélt, itt mégis feljegyzem, mert érdekel és mulatságos is. Előbb a parkban találkoztunk délután.

Kökény Attiláék családját megrázta a szörnyű tragédia

Sosem szerettem az ily szélhámos beszédet, mégsem szakítottam félbe, csodálatosképp. Mert önérzetemnek is sajnos, ma már szüksége van az efféle maszlagokra… És ha nem is hiszem el az ilyet, annyit legalábbis elhiszek, hogy vagyok, élek még… Már tükröződni szeretek és bármiben, ha torz tükör is az… — Hogy milyen kedves lány vagyok én, — megőrzött a szívében, ő olyan boldog velem, pedig mindössze csak kétszer találkoztunk Bécsben… — S mért oly boldog?

Mikor olyan szelíd vagyok, hitet keltő s különösen itt, amint lehajtott fejjel a park fái között elmegyek… S hogy szemeim is olyan enyhék, türelmesek… Belementem minden csacsiságba. Ilyen Ön csakugyan? Nevetséges volt e és abbahagyja a szörnyem dohányzását rajongás. És nyilván el is pirultam a csalástól… Ő este aztán elhozta a hegedűjét.

Tartalom ajánló

Hallom ám az udvarról, hogy valami nagyhangú ember tárgyal odakinn, akár egy olasz, magyaráz… S hogy rányitom az ajtót: előlép a homályból. S úgy csókolt kezet, hogy majd megette ujjaimat is. Foglaljon helyet. Nem foglalt mindjárt helyet.

Olvassa el is